REGISZTRÁCIÓ

FORGOT YOUR DETAILS?

Látnivalók » Épületek


Városháza

A Petőfi téren található egykori Vármegyeháza, mely barokk stílusban készült el 1793-ban, ma polgármesteri hivatal. Végleges formáját 1876-1877-ben nyerte el, melyet Linczbauer János építészmesternek köszönhetünk. Több stílusjegy is felismerhető az újítások és átépítések miatt; ilyen például a barokk, klasszicista, és a romantikus. Az épület mégis, a neoreneszánsz stílust tükrözi. Kiemelkedő szépségű művészi alkotás például, a boltozott földszinti helyiségek, a díszteremig vezető lépcsőház és a karzatos díszterem kazettás mennyezete, ahol napjainkban a gyulai képviselőtestület üléseit tartja, illetve ebben a teremben kapnak helyet a polgári esküvők is. Az épület főhomlokzatát Békés megye címere díszíti. Az épületet műemlékké nyilvánították.

Címe: 5700 Gyula, Petőfi tér 3
terkep-varoshaza

Nádi Nagyboldogasszony Plébánia

A gyulai Nádi Nagyboldogasszony Plébániatemplom helyén korábban is templom állt, melyben a „Nádi Szűz Mária”-képet őrizték. A török hódítások idején a templom és a kép is elpusztult. 1775-ben Harruckern Ferenc kezdeményezésére barokk és copf stílusú plébániát kezdtek építeni, melyet Linck János Károly uradalmi építész tervezett. Ez az építmény a mai Belvárosi római katolikus templom. 1777-ben a Szeplőtelenül Fogantatott Szűz tiszteletére áldották meg az épületet. Napjainkban a Nádi Boldogasszony Plébániatemplom népszerű búcsújáróhelyként tartható számon.

Főbb búcsús napok:

  • Október első vasárnapja, virágbúcsú napja
  • Szent József napja (március 19.)
  • Nagyboldogasszony napja (augusztus 15.)

Címe: Gyula, Harruckern tér 1

terkep-plebania

Kérje legkedvezőbb ajánlatunkat!

Kérje ajánlatunkat, a legkedvezőbb, személyre szabott csomagjához!

ÉRDEKLŐDJÖN, KÉRJE SZEMÉLYRE SZABOTT AJÁNLATUNKAT:
+36 66 463 711, info@parkhotelgyula.hu, Ajánlatkérés
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK, NYEREMÉNYJÁTÉK:
www.facebook.com/Park.Hotel.Gyula

FEL